Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szilvalekváros derelye

2009.05.15

Kép 

 

 

 

 

 

 

 

A férjem imádja, a fiam is szívesen megeszi. Én meg csinálom. Más hozzáfűznivalóm nincs. :)

Hozzávalók:

3-4 krumpli

annyi liszt, amennyit a krumpli felvesz

1 tojás

szilvalekvár (keményebb fajta, nem a folyós)

olaj

zsemlemorzsa

Elkészítés:

A krumplit hajában megfőzzük, majd krumplinyomóval összetörjük teljesen. Hozzáadunk egy tojást, csipetnyi sót, és annyi liszttel gyúrjuk össze, amennyiből gyúrható tésztát tudunk varázsolni (szándékosan nem írok mennyiséget, mert ez teljesen attól függ, hogy milyen a krumpli minősége). Ezt a tésztát kinyújtjuk, aztán vagy derelyevágóval, vagy késsel rombusz alakokat vágunk belőle. A rombuszok felének a közepébe egy kanál szilvalekvárt helyezünk, aztán ráillesztünk egy másik rombuszt és jól összenyomkodjuk az illesztésnél, nehogy szétessen főzés közben. Egy nagy edényben vízet forralunk, és mikor forr beledobáljuk a lekvárral megtöltött tésztákat, majd megvárjuk, míg feljön a tetejére és szűrőkanállal kiszedjük. Előtte még el kell készítenünk pár kanál olajon megpirított zsemlemorzsát, mert ebbe kell majd beleforgatni a kifőtt derelyéket. Az egészet porcukorral tálaljuk - aki szereti a fahéjat (én nem) az fahéjas porcukorral tálalja.

Ps: Ez a krumplis alaptészta a tésztája a szilvásgombócnak is, a lekváros gombócnak is, csak ezeknél gombócot kell formálni a tésztából, miután a közepébe helyeztük a megfelelő tölteléket.

(anyukámtól tanultam)

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Képgaléria



Archívum

Naptár
<< Június / 2017 >>